Meloni: Elon Musk nem jelent veszélyt a demokráciára, Soros György igen
Nyilvánosan is védelmébe vette Elon Muskot az olasz miniszterelnök.
Az Egyház feje csakis olyasvalaki lehet, aki Jézus Krisztus nevében cselekszik, a hagyományhoz hűen.
„Ez nonszensz. Jézus Krisztus a misztikus test, az Egyház feje, Jézus Krisztus pedig a Szentíráson és az Egyház hagyományán keresztül érkezik hozzánk. Szeretjük a Szentírást, és szeretjük az igazságot, ahogy azt az Egyház tanítóhivatala tanítja nekünk, mert szeretjük Jézus Krisztust, és Ő az, aki ilyen módon szól hozzánk.
Az Egyház feje csakis olyasvalaki lehet, aki Jézus Krisztus nevében cselekszik, a hagyományhoz hűen. A római pápára mindig is úgy tekintettünk, mint akinek a hatalom teljessége arra adatott, hogy őrizze és hirdesse a hit áthagyományozott igazságát, a szent liturgia szépségét, a helyes egyházfegyelmet – de nem arra, hogy úgy uralkodjon, mint valami önjelölt egyeduralkodó. A pápai hivatal nagy kárára van, ha a szolgálatát így jellemzik, nagy kárára Szent Péter utódjának hivatalára.”